Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Bálnák

2010.04.02

A bálna nem rendszertani elnevezés. Szűkebb értelemben általában a szilásceteket hívják bálnának, tágabb értelemben azonban a delfinek kivételével a fogasceteket is bálnáknak nevezik nagy méretük alapján.

A bálna szó a latin balena származéka. A régi magyar nyelvben baléna alakban szerepelt, a nyelvújítás korában Bugát Pál módosította bálna formára (a márna, málna, pálma szavak mintájára).

A bálna másik régi elnevezése cet vagy cethal volt. A cethal ma már elavult szó, a cet név pedig csak tudományos rendszertani elnevezésként használatos (lásd: Cetek.) A szó a latin cetus („bálna”) szóból származik, amely a Bibliában, Jónás próféta történetében szerepel, és cethal néven fordították magyarra.[A bálnák kicsinyét olykor bálnaborjúnak nevezik.

A bálnák nagy termetű állatok. Testhosszuk kifejlett korukban fajtól függően 1,2-30 méter, tömegük 30-150 ezer kilogramm. Közülük kerül ki minden idők legnagyobb állata, a kék bálna.

Mint minden emlős, a bálnák is levegőt lélegeznek be, tüdejük van, melegvérűek, utódaikat nem szoptatják,hanem a szájukba fröccsölik az anya tejet. A bálnák szárazföldi emlősöktől származnak. Az evolúció során kitűnően alkalmazkodtak a vízi életmódhoz. Alakjuk áramvonalas, a halakéhoz hasonló. Mellső végtagjaik uszonyokká alakultak át, hátsó végtagjaikat elveszítették. Gyakorlatilag nincs szőrzetük.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

fab. agi - agica123456789@gmail.com

2014.10.22 07:23

A szoveg tartalma a balnakrol nagyon erdekes. En azert a kek balnahoz hozza fuzom azt,hogy a szive 500-600 kg.Csak erdekesseg keppen.